Pécsi Egyetemtörténeti Gyűjtemény

Múzeum
Üdvözöljük a Pécsi Egyetemtörténeti Gyűjtemény hivatalos Facebook oldalán!
A kiállítás 2010. november 17-én nyitotta meg kapuit. Az első magyarországi egyetem története az alapítástól egészen napjainkig. Az 5 teremből álló tárlat reprezentálja az egyetemi szerveződésben fontos, egymást követő korszakokat. Az első teremben a középkori pécsi egyetem gótikus hangulatát idézzük meg. A padlón elhelyezett Pécs térkép segítségével az érdeklődök beléphetnek a középkori városba. A második terem berendezése egy reneszánsz studioló, azaz egy tudományos dolgozószoba hangulatát idézi fel. A kiállítás az első középkori egyetemektől egészen a felvilágosodás koráig ad átfogó képet a felsőoktatás és a tudományok fejlődése közti kölcsönhatásról. A harmadik teremben már a „modern egyetemek” megszületéséről olvashatunk. Döntő részben a pécsi felsőoktatás története került bemutatásra. Szepesy Ignác által 1828-ban alapított lyceumnak, majd az Erzsébet Tudományegyetem pozsonyi és kezdeti pécsi időszakának állítottunk emléket. A negyedik terem a Pécsi Tudományegyetem és jogelőd intézményeinek történetét mutatja be 1950-től napjainkig. Az Egyetem tíz karának és gyakorló iskoláinak emléktárgyait, kiadványait, diákéletét karonként tekinthetik meg. Az ötödik terem a "rektori szoba", amelyben pécsi egyetemhez kapcsolódó filmeket nézhetnek és hangdokumentumokat hallgathatnak a látogatók. A könyvszekrényekben egyetemi kiadványok, érmek és plakettek mellett látható a 2008-ig használt rektori és dékáni lánc is. Az állandó kiállítás mellett évente többször egyetemi, kari évfordulókhoz, konferenciákhoz, rendezvényekhez kapcsolódva időszaki kiállításokon mutatjuk be gyűjteményünk darabjait.
Az Egyetemtörténeti Gyűjtemény feladata a Pécsi Tudományegyetem és jogelőd intézményeinek tárgyi, dokumentum- és fotóanyagának gyűjtése, megőrzése, feldolgozása, a nagyközönség és az egyetemi polgárok számára kiállítások szervezése. Gyűjteményeink: - Fotógyűjtemény - Numizmatikai gyűjtemény - Dokumentum gyűjtemény - Történeti tárgyak gyűjteménye Az aktuális belépőjegy árakról honlapunkon tájékozódhatnak: http://www.lib.pte.hu/tgyo/tgyo-dijszabasok Blog: http://tgyoblog.wordpress.com/

Pécsi Egyetemtörténeti Gyűjtemény elérhetősége

Adatok:

Cím: Szepesy Ignác u. 3., Pécs, 7621

Pécsi Egyetemtörténeti Gyűjtemény nyitvatartás

  • Hétfő 10:00 - 16:00
  • Kedd 08:00 - 16:00
  • Szerda 08:00 - 16:00
  • Csütörtök 08:00 - 16:00 Nyitva
  • Péntek 08:00 - 16:00
  • Szombat 08:00 - 16:00
  • Vasárnap Zárva

Pécsi Egyetemtörténeti Gyűjtemény értékelései

Te milyennek látod ezt a(z) (Pécsi Egyetemtörténeti Gyűjtemény) múzeumot? Értékeld:

"narrow"

Bejelentkezés az oldalra


Gear.svg