Megyei Levéltár Győr

Levéltár
A Győr-Moson-Sopron Megye Győri Levéltárának törzsanyaga Győr és Moson vármegyék, valamint Magyaróvár mezőváros levéltárait foglalja magában.
Győr vármegye együttesen kezelt iratairól az első említés a nemesi közgyűlés 1622. évi jegyzőkönyvben történt. A vármegye levéltáráról, az "archivum comitatus"-ról első ízben egy évszázaddal később, 1721. évi közgyűlési jegyzőkönyvben olvashatunk. Az iratanyag ekkor már tekintélyes mennyiségű lehetett, mert rendbeszedése két hetet vett igénybe, elhelyezésére pedig külön helyiséget kellett biztosítani. Önálló intézményként való működése csak jóval később, 1805-ben indult meg, amikor a főispán Schedius Kristófot nevezte ki levéltárnokká. Az ő nevéhez fűződnek az első komoly rendezési munkálatok is. Nagy súlyt helyezett arra, hogy a rendszerezett iratokhoz jól használható elenchusokat és mutatókat készítsen. Jelentős mértékben felduzzadt a levéltár által őrzött iratanyag az 1860-as évek végén, amikor az önkényuralom és a provizórium idején a vármegye területén működött szervek iratait is levéltári megőrzésre adták át. A Schedius Kristófot követő levéltárnokok sorából kiemelkedik Ráth Károly történettudós, aki rövid munkássága idején (1861, 1867-1868)nagy energiával látott hozzá az értékes iratok feldolgozásához, publikálásához. 1924 január elsejétől Győr-Moson-Pozsony k.e.e. vármegye levéltáraként funkcionált. A levéltári anyagot a háború folyamán károsodás nem érte. Mai anyagának törzse az 1950 és 1960 között lezajlott iratátvételek során alakult ki, amikor a polgári korszak valamennyi vármegyei, járási és községi szervének irattára levéltárba került. A levéltár történetét Lengyel Alfréd dolgozta fel a Levéltári Szemle 1962. évi 3-4. számában. Moson vármegye levéltárának első említése az 1683. évi közgyűlési jegyzőkönyvben fordul elő, amikor a török háború veszedelmei elől a rendek a főispán lakására vitetik a legfontosabb iratokat.1832-1840 között Schott József megyei lajstromozó kezelte és rendezte a levéltári anyagot. Moson és Győr vármegyék egyesítése (1924) után a Levéltár anyaga lezárult. Jelenlegi helyére 1968-ban költözött.

Megyei Levéltár Győr elérhetősége

Adatok:

Cím: Liszt Ferenc u. 13., Gyor, 9022

Megyei Levéltár Győr nyitvatartás

  • Hétfő 08:00 - 16:00
  • Kedd Zárva
  • Szerda 08:00 - 18:00
  • Csütörtök 08:00 - 16:00
  • Péntek 08:00 - 13:00
  • Szombat Zárva
  • Vasárnap Zárva

Megyei Levéltár Győr értékelései

Te milyennek látod ezt a(z) (Megyei Levéltár Győr) múzeumot? Értékeld:

"narrow"

Bejelentkezés az oldalra


Gear.svg