Holokauszt Emlékközpont

Helytörténeti múzeum Művészeti múzeum
Frank O. Gehry, a bilbaói Guggenheim Múzeum tervezője budapesti látogatásakor az Emlékközpontot a rá leginkább mély hatást gyakorló fővárosi épületegyüttesként jellemezte.
Az intézmény tudományos, oktatási és kulturális központ. Interaktív állandó és különleges időszaki kiállításokkal, élményközpontú múzeumpedagógiai programokkal, kulturális rendezvényekkel várja a látogatókat. A kutatóknak a magyarországi holokauszt történet feldolgozó tárgyi és levéltári gyűjtemény, könyvtár áll rendelkezésére. Az azonosított áldozatok név szerinti keresését számítógépes adatbázis segíti. A magyaron kívül még négy nyelven folyik tárlatvezetés, rendszeresen rendeznek speciális, tematikus tárlatlátogatásokat. Az épületben könyvesbolt és hangulatos kávéház is várja az érdeklődőket.
„A vészkorszak az egész magyarság fájdalma; fölmérhetetlen veszteségeket okozott emberéletben, szellemiekben egyaránt. Az EMLÉKEZÉS HÁZA a magyar zsidóság, a faji alapon zsidónak nyilvánított polgárok modernkori üldöztetésének történetét, a hozzá vezető utat, a katasztrófa hatásait, a máig ki nem hevert veszteség következményeit, a magyar történelmi hagyományok erőszakos, tragikus megtörésének okait, tapasztalatait dolgozza fel és őrzi.

Holokauszt Emlékközpont elérhetősége

Adatok:

Cím: Páva utca 39., Budapest, Hungary, 1094

Tömegközlekedés:

Megközelítés. Tömegközlekedéssel érkezőknek: 4-6-os villamos , 3-as METRO – Corvin-negyed megálló Címünk: Holokauszt Emlékközpont 1094 Budapest, Páva u. 39.

Holokauszt Emlékközpont nyitvatartás

  • Hétfő Zárva
  • Kedd 10:00 - 18:00
  • Szerda 10:00 - 18:00
  • Csütörtök 10:00 - 18:00
  • Péntek 10:00 - 18:00
  • Szombat 10:00 - 18:00
  • Vasárnap 10:00 - 18:00

Holokauszt Emlékközpont értékelései

Te milyennek látod ezt a(z) (Holokauszt Emlékközpont) múzeumot? Értékeld:

"narrow"

Bejelentkezés az oldalra


Gear.svg